Keresés
 

Bőrcsiszolás

Bőröd megújító kezelése!

Korunk előrehaladtával egyre több esztétikai hiba található bőrünkön, melyek lehetnek akár a tinédzserkor okozta hegek, az évek során kialakult finom szarkalábak, a szem alatti vagy a száj körüli ráncok. Szépséghibáink többfélék lehetnek: a bőr felső, hámrétege megvastagszik, a pórusok kitágulnak, a mitesszerek keletkeznek, az elpusztult hámsejtek szarusodnak, illetve a kor és a napozás okozta pigmentfoltok is ezek közé tartoznak. Mi nők évszázadok óta próbálunk szembeszállni ezekkel az „ellenségekkel”, eltüntetni őket és meghosszabbítani bőrünk fiatalságát.

Szerencsére ma már van megoldás erre a problémára, ami nem más, mint a bőrcsiszolás vagy más néven mikrodermabrázió. Bőrünk három rétegből áll: hámréteg, irha és bazális réteg. A hámréteg funkciója a mélyebb rétegek védelme a környezeti behatásoktól, úgy mint UV sugárzás, szél, vegyi anyagok. Ez a réteg folyamatosan elhal, vagyis lehámlik, a bőrcsiszolás ezt a folyamatot gyorsítja meg számunkra.

Bőrcsiszolás során a természetes hámlás, leválás folyamata felgyorsul, ezzel fokozva az új, friss bőrsejtek termelődését. Arcunk bőre így megújul és megfiatalodik. Az elhalt hámsejtek elszarusítják vagyis megvastagítják a külső hámréteget, amely azt is megakadályozza, hogy a bőrt tápláló anyagok bejussanak a mélyebb rétegekbe. A bőrcsiszolás megújító és frissítő hatása mellett azért is terjed egyre inkább, mert bizonyított tény, hogy hatására megnő a bőr tápanyag- és oxigénfelvevő képessége, ezért a kozmetikai kezelések- mezoterápia, az iontoforézis, sonoforézis, ultrahang, stb. hatékonyságát hihetetlen mértékben fokozza.

Az alábbi esetekben ajánlott a bőrcsiszolás:

  • Akne
  • Aknés sebhelyek
  • Öregedési foltok
  • Bőrmegnyúlás jelei
  • Finom vonalak és ráncok
  • Nap által károsított bőr
  • Egyenetlen bőr textúra
  • Durva bőr textúra
  • Bőr pórusok méretének minimalizálása
  • Bőr tónusának megfiatalítása

A bőrcsiszolás kétféle géppel végezhető, egy régebbi technológia amikor mikro alumínium-oxid kristályok segítségével, a másik- ma már népszerűbb- amikor gyémántfej és vákuum segítségével távolítjuk el az elhalt hámsejteket.

Mi gyémántfejes géppel dolgozunk, melynek előnye, hogy eltérő szemcseméretű kezelőfejekkel személyre szabott intenzitású csiszolást végezhetünk. A bőrcsiszolás időtartama az arcon általában 15-20, nyak és dekoltázs kezeléssel egybekötve 40 percet vesz igénybe. A kezelés után fényvédő alkalmazása javasolt! Az eredmény már az első alkalom után látható, de a kezelések száma elsősorban az adott problémától függően 4-8 alkalomig terjedhet.

Néhány esetben nem ajánlott a bőrcsiszolás, melyek az alábbiak:

  • gyulladásos folyamatok
  • érfalak gyengesége
  • különböző bőrbetegségek, fertőzések
  • daganatos megbetegedések
  • friss sebek, sérülések, ide tartoznak a friss tetoválások is
  • antibiotikumok és a bőr elvékonyodását előidéző gyógyszerek szedése
  • terhesség, szoptatás
  • pacemaker

A kúra ideje alatt kerülni kell:

  • az erős napfényt, szoláriumot > fényérzékenységet, pigmentfoltokat okoznak
  • IPL vagy lézer kezelés
  • bőr elvékonyodását eredményező gyógyszerek szedése(pl: roaccuttan) illetve hámlasztó kezeléseket alkalmazni a kúra ideje alatt és az azt követő 30 napban tilos!
  • BB Glow féltartós sminktetoválás után
Keress minket bizalommal, ha szeretnéd arcőrödet megújítani, felfrissíteni! Szalonunkban gondos, és precíz kezek alatt szépülhetsz!

Online időpont foglalás

Időpontot foglalok
Sminktetoválás

Mezoterápiás kezelés

Hyaluronsavas feltöltés

Sminktetoválás árak

Tetoválás eltávolítása

Sminktetoválás javítása